Ahogyan azelőtt is, gondoltam segíteni fog, ha kiírok magamból mindent. Jó lenne, ha visszatérnék ehhez a szokásomhoz, mert egyszerűen jól esik.Talán én így tudok még gyorsabban túllépni a dolgokon, most pedig szükségem van rá, hogy el tudjak engedni ezt-azt.
Szóval, a karrierem felfelé ível, minden nagyszerűen alakul és minden nehezséget áthidalok, egyszerűen nap mint nap megvalósítom önmagam és igazából ez volt az, amire iszonyúan vágytam. De persze, hogy ne legyen minden tökéletes, a magány egyre inkább elkezdett gyötörni. Nagyon kis pici motoszkáló érzésként kezdte, míg nem egy hatalmas gombóccá vált a torkomban, amíg azt nem gondoltam, itt az idő, cselekednem kell, különben megőrülök.
És megtettem ami tőlem tellett, de sajnos nem jártam sikerrel. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ezt el kell engednem.
Nehéz, mert igazából a remeény mindig is ott élt bennem, mindennap éltettem és tápláltam, sőt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy már teljesen el is tűnt. Mert még mindig nem, holott tudom, hogy ez iszonyatos baromság.
De már mindenesetre nem táplálom, aztán egyszer csak eltemetem majd magamban.
És érzem, hogy nemsokára jönni fog majd valaki, aki elfeledteti velem ezt az egészet és az olyan természetes és magától értetődő lesz, hogy szinte észre sem veszem majd.
Mindamellett fontos megjegyeznem, hogy napról napra egyre nehezebb valakit megismerni, és az emberek nagy része lelki nyomorult vagy még rosszabb.
Annak ellenére, hogy az elmém ezzel tisztában van, a belső romantikus és régimódi énem mégis hiszi, hogy valahol ott van a számomra megfelelő, aki oylan, mint a regényekben vagy mint a filmekben, csak még nem jött el a megfelelő idő. Amit reálisnak is tartok, hiszen munka és egyetem és a sok továbbképzés mellett, egy hiperaktív kutyával, nem is igen van időm senki másra jelenleg. Nyilvánvalóan nem is tolerálná ezt nekem senki, de az a helyzet, hogy nem is várom el.
A legaktuálisabb hírek szerint hétfőtöl itt minden újra bezár, minimum négy hétre, így aztán mi is. Ettől függetlenül napi 8 órát az edzőteremben kell lennem, munka bizony lesz elég, telefonálni, emailezni, és a szerződéseket szünetetltetni vagy felmondani.
Az egyetlen pozitívum, hogy magammal vihetem a munkába a kutyagyermekemet. Na jó, akad még jó dolog, például edzeni edzhetek, haha. Semmi kedvem ugyanis a Home Workoutokhoz, épp elég volt a Lockdown I. alatt.

VISSZATÉRVE, úgy érzem, eljött az idő előrefelé tekinteni na meg persze Neki is csupa jót és boldogságot kívánni az életben. Eljön az idő (hamarosan), amikor nyitottabb leszek újra és lesz kedvem új embereket megismerni.
Addig is folyamatosan fejlesztem magam, mindennap tanulok, mert minden nappal egyre jobb akarok lenni és haladni előre. A mai napig is hihetetlen számomra, hogy amikor még 2018-ban ide kijöttem és elkezdtem edzeni az edzőteremlánc egyikében, ahol most vagyok, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd ott fogok dolgozni és mellette egyetemen tanulni, jesszusom, mennyire elérhetetlennek tűnt, el is hesegettem, hiszen tudtam, hogy még németül is alig tudok és esélyem sincs. Lám, megérte a rengeteg szenvedés, amíg csak a nyelviskolákat jártam, pénzt alig kerestem és az is a sulikba ment, hiszen elértem azt, amiről két éve azt gondoltam, hogy LEHETETLEN.
Hát nem fura?
Idővel rájöttem, hogy semmi sem lehetetlen és bármit DE BÁRMIT EL TUDUNK ÉRNI, nem ez a nehéz az egészben. Hanem a probléma az, hogy sokszor fogalmunk sincsen, hogy mégis mit akarunk. 
Néha rájövünk, amikor már elértük, hogy mégsem ez az amit akartunk. Vicces az élet.

Az érzelmi életem mondjuk úgy, hogy halott, pedig állandóan találkozgatok valakivel, sétálunk, beszélgetünk, kirándulunk és ennyi, ésmikor kezdenek nagyon szerelembe esni velem, muszáj vagyok eloszlatni a reményeiket.
Nekem annyi lett volna mindig is a célom, hogy ellenni csak úgy, ide-oda eljárkálni, mindenféle elkötelezettség és kapcsolat nélkül. Nem tudom, mi olyan tljesíthetetlen ezen, amikor full őszintén mindig megmondom kerek-perec, hogy mi a szitu.
Szüval mostantól már csak szarnak sem érzem magam. Végül is tisztában vannak vele, mikt vállalnak ezzel.
Amúgy a szülinapomon, június 15.-én kezdek álmaim edzőtermében, és aztán ott fogok gyakorlatozni az egyetemi évek alatt. El se hiszem, hogy összejött, mióta itt kint élek, ez volt az álmom.
Annyira jó, mert mostanában rengeteget túrázgatok, mivel az idő is egész jó, sőt volt párszor több, mint 30 fok is, akkor meg napoztam vagy fürödtem a tóban. Olyan tiszta a vize, teljesen le lehet látni az aljáig, a strandok meg még amúgysem lehetnek nyitva a vírus miatt.
Amúgy nem is értem, miért akartam elköltözni innen Magyarországra, amikor itt minden annyira gyönyörű.

Azt hiszem, ha bizonyos dolgok nem úgy alakultak volna, ahogyan alakultak, már régen beleőrültem volna ebbe a bezártságba és reménytelenségbe.
Igazából közel két hónapja vagy még több, szakítottam Dáviddal, ami senki számára nem volt meglepő, hiszen 2019 augusztus óta csak kínlódtam, húztam és sajnáltam, amit nem kellett volna. De végül is, azalatt az idő alatt kerültem végre harmóniába önmagammal és rengeteg mindenre rájöttem.
Természetesen ismerkedni nem volt kedvem, a hideg is kirázott a gondolattól, valaki újat megismerni, újra alkalmazkodni stb. 
Meditációs zenék segítségével végiggondoltam az első kapcsolataimat és levontam a tanulságot. Szerettem volna kapcsolatba is lépni velük, félig-meddig sikerült is és nem bántam meg. Ha valaki egyszer az életem része lett, az nagyon is fontos rész volt akkor.
Anyával összeírtuk, milyen tulajdonságokat kell keressek egy férfiban, ami a legjobbat hozza ki belőlem. Sajnos Dávid egyáltalán nem olyan. 
Lett volna olyan...volt is, de akkor még fiatal voltam, 15 körüli lehetett és egy 2-3 éves tüzes, veszekedős kapcsolat alakult ki, javarészt miattam. De hát ennek nagy valószínűséggel így kellett alakulna. Ki akarja az első emberrel leélni az életét? Élni kell és tapasztalni.
Mindenestre mindig is sajnáltam és ő is és legutoljára lassan egy éve volt kontaktunk. 
DEHÁT mindenkinek előre kell nézni és nem hátrafelé.
Na, de a lényeg,hogy tiszta boldog vagyok! És még lesz egy pár állásinterjúm is a következő napokban így aztán visszatért a pozitivitásom. :D
A térdemmel nemsokára indulok a kórházba, szerintem már nincs nagy baja, néha fáj, de bizakodom, hogy mégsem kell műteni. *-*
Ja és vettem magamnak egy új telefont, nem mintha felvetne a pénz, de nagyon imádom.

Szóóóóval, a térdem szerintem ugyan javult, az ortopéd orvos szerint viszont nem, és olyan kellemesen megnyomkodta, csavarta a térdem, hogy utána két napig olyan érzés volt, mintha úthengerrel átmentek volna rajta. Jó hír, hogy a szalagokkal valószínűleg nagy baj nincs, csupán megnyúltak, viszont a Meniscusom szakadt vagy tört, és az csak MRI vizsgálat útján derül majd ki, amire május hetedikén kaptam időpontot. Nagyrészt gyors műtéttel végződik az ilyen dolog, még ha nem is nagy műtét, akkor sem akarom. :(
De mindegy, túlleszek ezen is.
A vírus szemontjából a helyzet változatlan, kötelező lett kint maszkot hordani, kurva idegesítő. Ha eddig nem kellett, akkor miért pont most? Hazudnak össze-vissza, semmi nem fog kinyitni sem és hagyják éhen halni az embereket. Gratulálok Németország.
Úgy döntöttem, nézek valami Ausbildungot Béscben, hiszen imádom azt a várost és még Budapest is közel lenne. Vagy egy jó munkát Pesten, de Debrecen annyira nem vonz, valami rejtett erő nem engedi, hogy újra ott éljek. Vagy csak a józan ész, hiszen Debrecen egy putri sajnos, és ha már voltam olyan bátor, hogy útnak eredtem, akkor miért mennék vissza?
De Bécsből amúgy pár óra alatt ott lennék, hogy értékes időt töltsek a csaladommal és a barátaimmal. Esküszöm, az lenne a legjobb megoldás.
Lassanként megszokom a semmittevést amúgy, rendeltem könyveket és úgy örülök neki, mint majom a farkának, nemsokára kiülök a padra kicsit olvasni. Közben elküldözgettem ma még egy-két önéletrajzot, aztán lesz, ami lesz. Úgyis arra irányít majd az élet, amerre mennem kell, még ha teljesen egyedül is, de megyek.

Egyszerűen legszebb német város, komolyan. Az összes többi uncsi és ugyanúgy néz ki, de Heidelbergben van valami különleges és romantikus. IMÁDOM

Nagyon szeretek itt sétálni, nézni a kacsákat, mókusokat és nyuszikat. Olyan megnyugtató.

Tizenöt napja nem vagyok képes úgy mozogni, járni, mint eddig azelőtt bármikor, és meglepően jól viselem. Az elején aludni sem tudtam, kb. egy hétig, de ma sikerült végre, ráadásul egyhuzamban kilenc és fél órát. Sosem szoktam annyit, de nagyon jól esett.
Amúgy HATALMAS JAVULÁSON mentem keresztül a tizenöt nap alatt, legalábbis véleményem szerint, hiszen már tudom a térdem akár hajlítgatni is (nem 100%osan, de olyan 80%osan biztos) és a járás is egész jól megy. Ha kicsit többet sétálok, akkor elkezd nagyon fájni, pedig már megőrülök a mozgás hiányától, plusz 5-8 hét fekvés alatt teljesen leépül az izomzatom.:( AZ izommemória miatt utána gyorsan vissza tudom majd hozni ugyan, de akkor is. Bár, annyira mégsem gyorsan, hisz nagyon óvatósan kell majd visszatérnem a megszokott kis edzésrutinomhoz.
Nem mintha itt bármi is kinyitott volna, május negyedikén döntenek majd legközelebb. Ha egészséges lenne a térdem, akkor most nagyon mérges lennék szerintem.
Fúú, amúgy a térd nagyon komplikált dolog, és egyéntől függő, hogy mennyire gyógyul és lesz-e olyan mint azelőtt, de én mindenesetre nagyon bizakodó vagyok és nem mennék bele semmiyen műtétbe sem, a szervezetm majd megoldja szépen magától. Szerencsére hajlékony vagyok, erős combizomzattal rendelkezem alapjáraton és az segít majd a helyén tartani a térdemet. Szedek egy csomó glükozamint, porcerősítőt, ízületvédőt, mindenféle vitamint és napi kétszer eszek zselatint is. Istenem, adj türelmet és erőt nekem! 
Soha nem fogom magától értetődőnek venni, hogy egészséges vagyok, hogy tudok futni, ugrani, túrázni, biciklizni, edzeni, guggolni...És hálás leszek érte.
Ja, és Istenem, kérlek küldj több jelet, amit könnyen és gyorsan értelmezek, hogy mi lenne a helyes út.
A debreceni IT-s munkát elutasítottam, mert havi 200ezer forintból éppenhogy csak kijönnék, és ahhoz meg nincs kedvem, nekem nagyon fontos, hogy félre tudjak rakni, mert csak úgy érzem magam biztonságban. 
Úgy döntöttem, visszahozom az angoltudásomat is, hiszen az angol nem nehéz és úgyis itthonfekszem. Rendeltem két angol könyvet, de az is lehet, hogy olaszt is fogok, ennyi nyelvvel már csak találok valami szupi melót.
Addig meg nem sürgetek semmit. De azért a jeleket várom szívesen.

imádom, hogy itt minden ilyen zöld !