#ichmussdasloswerden2020.10.30. 18:09, fruzsi, Heidelberg
Ahogyan azelőtt is, gondoltam segíteni fog, ha kiírok magamból mindent. Jó lenne, ha visszatérnék ehhez a szokásomhoz, mert egyszerűen jól esik.Talán én így tudok még gyorsabban túllépni a dolgokon, most pedig szükségem van rá, hogy el tudjak engedni ezt-azt.
Szóval, a karrierem felfelé ível, minden nagyszerűen alakul és minden nehezséget áthidalok, egyszerűen nap mint nap megvalósítom önmagam és igazából ez volt az, amire iszonyúan vágytam. De persze, hogy ne legyen minden tökéletes, a magány egyre inkább elkezdett gyötörni. Nagyon kis pici motoszkáló érzésként kezdte, míg nem egy hatalmas gombóccá vált a torkomban, amíg azt nem gondoltam, itt az idő, cselekednem kell, különben megőrülök.
És megtettem ami tőlem tellett, de sajnos nem jártam sikerrel. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ezt el kell engednem.
Nehéz, mert igazából a remeény mindig is ott élt bennem, mindennap éltettem és tápláltam, sőt, hazudnék, ha azt mondanám, hogy már teljesen el is tűnt. Mert még mindig nem, holott tudom, hogy ez iszonyatos baromság.
De már mindenesetre nem táplálom, aztán egyszer csak eltemetem majd magamban.
És érzem, hogy nemsokára jönni fog majd valaki, aki elfeledteti velem ezt az egészet és az olyan természetes és magától értetődő lesz, hogy szinte észre sem veszem majd.
Mindamellett fontos megjegyeznem, hogy napról napra egyre nehezebb valakit megismerni, és az emberek nagy része lelki nyomorult vagy még rosszabb.
Annak ellenére, hogy az elmém ezzel tisztában van, a belső romantikus és régimódi énem mégis hiszi, hogy valahol ott van a számomra megfelelő, aki oylan, mint a regényekben vagy mint a filmekben, csak még nem jött el a megfelelő idő. Amit reálisnak is tartok, hiszen munka és egyetem és a sok továbbképzés mellett, egy hiperaktív kutyával, nem is igen van időm senki másra jelenleg. Nyilvánvalóan nem is tolerálná ezt nekem senki, de az a helyzet, hogy nem is várom el.
A legaktuálisabb hírek szerint hétfőtöl itt minden újra bezár, minimum négy hétre, így aztán mi is. Ettől függetlenül napi 8 órát az edzőteremben kell lennem, munka bizony lesz elég, telefonálni, emailezni, és a szerződéseket szünetetltetni vagy felmondani.
Az egyetlen pozitívum, hogy magammal vihetem a munkába a kutyagyermekemet. Na jó, akad még jó dolog, például edzeni edzhetek, haha. Semmi kedvem ugyanis a Home Workoutokhoz, épp elég volt a Lockdown I. alatt.
VISSZATÉRVE, úgy érzem, eljött az idő előrefelé tekinteni na meg persze Neki is csupa jót és boldogságot kívánni az életben. Eljön az idő (hamarosan), amikor nyitottabb leszek újra és lesz kedvem új embereket megismerni.
Addig is folyamatosan fejlesztem magam, mindennap tanulok, mert minden nappal egyre jobb akarok lenni és haladni előre. A mai napig is hihetetlen számomra, hogy amikor még 2018-ban ide kijöttem és elkezdtem edzeni az edzőteremlánc egyikében, ahol most vagyok, és arról álmodoztam, hogy egyszer majd ott fogok dolgozni és mellette egyetemen tanulni, jesszusom, mennyire elérhetetlennek tűnt, el is hesegettem, hiszen tudtam, hogy még németül is alig tudok és esélyem sincs. Lám, megérte a rengeteg szenvedés, amíg csak a nyelviskolákat jártam, pénzt alig kerestem és az is a sulikba ment, hiszen elértem azt, amiről két éve azt gondoltam, hogy LEHETETLEN.
Hát nem fura?
Idővel rájöttem, hogy semmi sem lehetetlen és bármit DE BÁRMIT EL TUDUNK ÉRNI, nem ez a nehéz az egészben. Hanem a probléma az, hogy sokszor fogalmunk sincsen, hogy mégis mit akarunk.
Néha rájövünk, amikor már elértük, hogy mégsem ez az amit akartunk. Vicces az élet.
|