Az utóbbi időben elég sokszor fordul elő, hogy elmerengek azon, jó döntés volt-e, otthagyni a családomat es barátaimat es egyszerűen egy másik országba öltözni. Új kihívások után kutattam, amiket meg is kaptam, sikeresen túljutottam a nehézségeken es most ott tartok, hogy minden olyan lapos es unalmas. Meg soha életemben nem ereztem ilyet, de igy van. Nyilván sokkal jobb, mint a folytonos stressz, problémák vagy rettegés, másrészről viszont ez a monotonitás pontosan az, ami nem az olyan embereknek való, mint amilyen én vagyok. Mert ez gyilkos.
Parválasztásban sem biztos, hogy ö a tuti, mármint ilyen terén. Megvan a nyugim, a szabadságom mellette 100%-os mertekben, szeret, tisztel meg minden, de néha olyan érzésem van, mintha neki totál elég lenne ez a nyugalom es biztonság. El is hiszem, ö mar talán azt gondolja jól kielte magát es mar mindent csinált, amit szeretett volna, én viszont nem tartok meg ennél a pontnál es szeretnek minél több dolgot átélni. Sosem akartam Németországban letelepedni például, de ha őmellette maradok, akkor igenis az a sorsom.
Tegnap túlgondoltam mindent, majdnem sirtam is (de csak majdnem, mert amugy sosem tudok) es írtam tesómnak, hogy úgy hiányzik az a spontaneitás, hogy átmegyek es iszogatunk vagy elmegyünk valahova együtt vagy a családdal bulizunk, megyünk strandra, állatkertbe, vagy csak az az egyszerű kerti grillezes, főzés, ami minden hétvégén megszokott volt.
De ez az én döntésem volt, amivel együtt kell élnem, legalábbis két évig meg biztosan, amig az egyetem tart.
Szóval tegnap kiöntöttem magamnak jó sok bort, amit a párom vett nekem, fogta ezt az eldobhatós Burberry Hibiscus vízipipa szerű cigit, vagy mi ez es kiültem a kertbe zenét hallgatni meg tovább morfondírozni az életen es hogy mégis mi is lenne vagy lett volna a legjobb.
Persze, itt is lenne lehetőségem es hívnak a többiek ide-oda, enni, inni, bowling, gokart es társai, de velük valahogy NEM UGYANAZ. Vagy csak nem akarom elvből, fogalmam sincs.
Az a nagy partizos es éjszakázós mar amúgy sem vagyok évek óta, eléggé távol áll tőlem, de azért néha-néha jól esne, es mikor arra kerül a sor, lelepek valami kifogassal (erre jó, ha van az embernek egy kutyája. )