Az első tanítási napnak is vége – ideje volt már. Igazából nem is a dögunalmas évnyitó és az a négy darab osztályfőnöki óra volt rémes, hanem a buszút hazafelé. Elég sok ideig a városban laktam, mindig olyan simán ment a hazabuszozás/villamosozás. Na de most, hogy Bocskaikertbe kell hazajönnöm…hát ez rettenetes. Alig fértem fel a buszra, a következő két megállónál pedig már szinte senki sem. Mikor én felszálltam, elég sokan úgy döntöttek, hogy inkább megvárják a következőt, ami félóra várás után jön, de attól még bölcs döntés. Csakhogy nekem minden percem be van osztva, az idő értékes, szóval legnagyobb sajnálatomra végig kellett szenvednem az utat. Borzasztó kényelmetlenül álltam, a táskám is nagyon nehéz volt a sok tankönyvtől, amit ma osztottak ki, és izzadt testek között kellett nyomorognom. A hab a tortán, hogy egy bácsi diszperzites vödrébe beleakadt a gombom. Remélem nem minden nap lesz ez, különben inkább beköltözök Ádámhoz. xd

 Amúgy jó volt annyiból a mai nap, hogy újra láttam az osztályt. Nagyon sok előkészítős órám lesz, szóval elég sokat suliban kell majd szenvednem, plusz a táncpróbák, és még ugye edzeni is kéne mindennap minimum két órát. Ja, meg tanulni is. Ezt még nem tudom, hogy hozom össze. Most is nagyonnagyon gyorsan eszegetem a brokkolis-cukkinis husimat, és már számolok, hogy kb mikorra érek vissza a városba, és vajon le tudom e rakni az egyik táskámat Ádáméknál, vagy már nem lesz rá idő. A másik halálom meg ez a végtelen sok cucc, ami csak két táskába fér bele. Haaaajh... Az iskolakezdés szívás.

cerbona kávééééés

LEGJOBB MÜZLISZELET AZ EGÉSZ VILÁGOOON

- Ádám, te mikor fogod megkérni a kezem?
- Három év múlva.
- Három év?! Addigra már vagy harminc leszek!!!

mindig is matekzseni voltam