Azt hiszem, ha bizonyos dolgok nem úgy alakultak volna, ahogyan alakultak, már régen beleőrültem volna ebbe a bezártságba és reménytelenségbe.
Igazából közel két hónapja vagy még több, szakítottam Dáviddal, ami senki számára nem volt meglepő, hiszen 2019 augusztus óta csak kínlódtam, húztam és sajnáltam, amit nem kellett volna. De végül is, azalatt az idő alatt kerültem végre harmóniába önmagammal és rengeteg mindenre rájöttem.
Természetesen ismerkedni nem volt kedvem, a hideg is kirázott a gondolattól, valaki újat megismerni, újra alkalmazkodni stb. 
Meditációs zenék segítségével végiggondoltam az első kapcsolataimat és levontam a tanulságot. Szerettem volna kapcsolatba is lépni velük, félig-meddig sikerült is és nem bántam meg. Ha valaki egyszer az életem része lett, az nagyon is fontos rész volt akkor.
Anyával összeírtuk, milyen tulajdonságokat kell keressek egy férfiban, ami a legjobbat hozza ki belőlem. Sajnos Dávid egyáltalán nem olyan. 
Lett volna olyan...volt is, de akkor még fiatal voltam, 15 körüli lehetett és egy 2-3 éves tüzes, veszekedős kapcsolat alakult ki, javarészt miattam. De hát ennek nagy valószínűséggel így kellett alakulna. Ki akarja az első emberrel leélni az életét? Élni kell és tapasztalni.
Mindenestre mindig is sajnáltam és ő is és legutoljára lassan egy éve volt kontaktunk. 
DEHÁT mindenkinek előre kell nézni és nem hátrafelé.
Na, de a lényeg,hogy tiszta boldog vagyok! És még lesz egy pár állásinterjúm is a következő napokban így aztán visszatért a pozitivitásom. :D
A térdemmel nemsokára indulok a kórházba, szerintem már nincs nagy baja, néha fáj, de bizakodom, hogy mégsem kell műteni. *-*
Ja és vettem magamnak egy új telefont, nem mintha felvetne a pénz, de nagyon imádom.