Ola, kedves idegen

fjlec

MY VSCO

 

VSCO Logo

 

 
Menü

01. Blogom
2012 óta

 

 
Számláló
Indulás: 2011-07-01
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                                       

Blog

; szeretlek

2014.08.16. 16:49, fruzsi.

Ma olyasmire vetemedtem, amire nem szokásom, ugyanis reggel fél nyolckor elmentem futni. Utálok futni, de annyiszor elterveztem már, hogy megszerettetem magammal. Szóval ebbe is belekezdtem. Egyébként jóval felülmúltam az elvárásaimat, mivel megállás nélkül elfutottam a legközelebbi faluig, még anyáék is néztek egyet és azt mondták, az tökjó eredmény. Igaz, miután megálltam, két percig úgy éreztem, mindjárt meghalok, szóval visszafelé csak sétáltam. Egy tűzoltóautó szirénázott egyet nekem és kihajolva integettek belőle a tűzoltók, tisztára meglepődtem, elég vicces volt. Az jutott eszembe, mikor vagy két hete itt volt Bocskaikertben Kreszi, és péntek este az üres kis faluban sétálva keresgéltünk valami buli, esetleg valamiféle élet után. Igazából, volt a csárdában ilyen élőzenés-mulatós cucc, de nem mertünk csak úgy bemenni, úgy, hogy nem is eszünk semmit.XD Szóval hazajöttünk, megittunk egy üveg bort és újult erővel indultunk el megint a csárda felé, de csalódnunk kellett, ugyanis a zenekar már összepakolt és mindenki ment haza. Búsan továbbsétáltunk, majd tanácstalanul megálltunk az út közepén, azon tanakodva, hogy most mitévők legyünk, amikor a főúton elszáguldott mellettünk a zenekar teljesen nyitott fedelű kocsija, bömbölt náluk a mulatós zene, ránk kiáltottak, integettek, mi meg elkezdtünk visítozni és visszaintegettünk, de ez az egész nagyjából két másodpercig tartott, elhúzott mellettünk a kocsi, full csend telepedett ránk, mi meg ott maradtunk feltartott kezekkel, mint két hülye. Hát ez jó buli volt. – fordultam Fruzsihoz.

(Egyébként utána megszántak minket, és bemehettünk egy kisebb fajta „házibuliba” ahol igazából csak húsz év körüli srácok ültek az asztalnál, ittak és beszélgettek, de határozottan jobb volt, mint a semmi. )
Nemsokára megyek be a szerelmemhez.*-* Úúúúgy szeretem, olyan kis cuki! Nem szeretném, hogy történjen velünk valami rossz, ami miatt minden megváltozik esetleg, vagy simán elromoljon/elmúljon valami.:(
Pedig néha vele is hisztis vagyok, de mindig úgy megbánom, mert tudom, mennyire halálosan szeret engem és kész bármit megtenni értem. És ő olyan srác, akiben száz százalék biztos vagyok, hogy soha nem nézne félre másik lányra, és nem is múlnának el az irántam érzett érzései egyik napról a másikra.
Az előző kapcsolatomhoz képest amúgy nagyon rendesen viselkedek, de nem csoda, hiszen tanultam belőle. Mindennap kaját csinálok Ádámnak, nagyon sokszor előrébb helyezem az ő akaratát az enyémnél, nem várok el tőle semmi különlegesebb dolgot, és nem hagyom hogy bármit is kifizessen nekem. Oké, egy saláta néha belefért vagy egy mozijegy, de ennyi.
Visszafogtam a hisztijeimet is, és igyekszem nem rajta levezetni az indulataimat. Sajnos még mindig hirtelenharagú vagyok, az utóbbi időben sok rossz tulajdonságomat sikerült eltüntetnem, de ez velem maradt. Lehet kungfuznom kéne, vagy valami küzdősportra is járnom.xd
Tegnap amúgy voltam délután Kresziéknél, elutaztak a szülei és illegális(haha) házibulit tartott este, de azon már nem voltam ott. Szegénykém túl van a műtéten, és úgy tűnik egészséges meg jól van!<3
Mikor mentem hozzá, kijött elém a buszmegállóba, közben telón facebookon bezsélgettünk, tudkaolta, hogy hol járok, ő már kint vár a buszmegbe. Felnéztem a buszon a kis tévére: Juhász Géza utca.
- Juhász Gézánál. De csak beköszöntem hozzá, sietek! Csak annyit beszél…-.-
- XDDDDD Itt állok és itt röhögök, nem ciki!
Amúgy huszadikán fogalmam sincs mit csináljak, mert a stadionba akartam menni arra a retro bulira, de már elvileg alig van jegy, én meg még mindig nem hoztam meg a döntésemet. Még egy házibulit is szívesen tartanék megint, csak olyan sok szervezkedéssel jár, és nem hiányzik az most nekem. Viszont a városban sem akarok nyomorogni a sok kis pisis swag gyerek meg kis ribi között.
Tegnap amúgy olyan rosszul lettem, mert egész nap csak nutellát, nápolyit és csokit ettem, mivel most hozott mindenfélét haza németből a nevelőapám, szóval muszáj volt mindent megkóstolnom. De annyira fájt a hasam meg a fejem egész nap, hogy tisztára megbántam, amúgy is mostanság esedékes elkezdenem az új diétámat, hétfőtől meg újra konditermes edzés! ALIG VÁROM, még akkor is, ha ott kellett hagynom minimum két hónapra a kedvenc kis termemet, azért izgulok egy kicsit, hogy új helyre megyek. :D

 

webcam-toy-fenykep29.jpg webcam-toy-fenykep31.jpg

Ábra buliiiiin! JÓ VOLT <3 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!