Teljesen igazam volt, amikor azt gondoltam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Sajnos ez a pasi, bármennyire is tökéletesnek tűnt számomra szinte minden szempontból, nem igazán tudott időt szánni egy kapcsolatra. Ő csak azt az életet ismeri, ahol hétfőtől vasárnap estig dolgozik, állandóan új ötletekkel és projektekkel áll elő vállalkozóként. Neki az is elég volt, ha néha írkáltunk egymásnak, de a találkozásaink ritkák voltak – olykor két hétig sem sikerült összehoznunk egyet, pedig egy városban lakunk. Ez így nekem viszont nem igazán felelt meg, és ezt szóvá is tettem többször. Végül harmadszorra megértette, és világossá tette, hogy nem fog tudni nekem annyi figyelmet szentelni, amennyire szükségem lenne. Mivel az elején annyira mesébe illően indult minden, ez nagyon rosszul esett, bár az utóbbi két hét eseményei miatt már számítottam rá. Szinte minden nap szomorú voltam, és azt éreztem, hogy talán nem is akar tőlem semmi komolyat – de végül kiderült, hogy egyszerűen csak nincs ideje. Korábban is csak egy hosszabb kapcsolata volt, ahol a nő hozzá költözött, nem dolgozott, és otthon várta, hogy ő hazamenjen. Később persze panaszkodott emiatt, de hát valószínűleg ő maga ajánlotta fel a nőnek, hogy ne dolgozzon, szóval mit is várhatott volna? Ennek ellenére nem omlottam össze, mert nem szokásom sokáig bánkódni bárki miatt, amugyis csak 3 hónap volt az egész. Másnap, bár még kicsit szomorkás hangulatban voltam, amikor nyitottam a termet, az egyik pasi, aki hozzánk jár edzeni, megszólított. Azt mondta, már többször látott, amikor a kutyámmal sétáltam, és megkérdezte, honnan vettem, mert ő is szeretne egyet. Az is felvetette, hogy sétálhatnánk együtt. Kedvesnek tűnt, gondoltam, miért ne? Háromszor találkoztunk, leginkább beszélgettünk, és nagyon jól éreztem magam vele. Később elutazott három hétre Thaiföldre, de ezalatt is sokat írt, ami meglepett. Viszont furcsa volt, hogy említette, mennyire könnyen lehet ott különféle hallucinogén gombákhoz jutni, és gyakran utalt rá, hogy éltek ezzel. Úgy voltam vele, hogy a nyaralás része, néha az ember kicsit többet enged meg magának. Amikor visszajött, intenzívebbé vált a kapcsolatunk, szinte együtt éltünk. Viszont egy idő után feltűnt, hogy mennyire függő típus: a dohányzástól kezdve a marihuánáig, csokoládéig, sőt, még az intimitás és az érintés terén is. Alapvetően egy jó ember, de ezt az életstílust nehezen tudom követni. Bár a kommunikáció köztünk remekül működik, mindig nyíltan megbeszéljük, ami foglalkoztat, mégsem találunk megoldást a problémákra. Őszintén nem értem, hogy lehetek ilyen balszerencsés, vagy talán tényleg meg vagyok átkozva, ahogy anyukám mondja. Azt szeretné, ha elmennénk egy jósnőhöz vagy valamilyen látóhoz, hogy „levegyük” ezt az átkot. Ő is azt hiszi, hogy rá is átok nehezedik, és szerintem tényleg hisz benne. Talán igaza van, és legközelebb, amikor Magyarországon járok, el kellene mennem egy jósnőhöz. Egyébként közös nyaralást foglaltunk augusztusra, aminek nagyon örülök, de közben ott a gondolat, hogy egy hónap alatt bármi történhet.

Mit szólsz hozzá?

Tegnap volt tesóm születésnapja, annyira jó lenne, ha legalább egy országban élnénk, még ha nem is egy városban, de ne ennyire messze egymástól…De még az is lehet, hogy elérkezik ez a nap is, mindenestre vettem neki repülőjegyeket, hogy legalább meglátogasson majd július végén és beiktatunk egy próbanapot barátnőmék szépségszalonjában neki. Aztán ha tetszik neki, akkor elkezdhet fodrász illetve körmösként itt dolgozni, hiszen angolul anyanyelvi szinten beszél és azzal teljesen jól el lehet lenni abban a szakmában. Persze egy idő után nem ártana megtanulnia németül is, hiszen azért csak fusztráló lehet, hogy egy idegen országban élsz és nem ismered a nyelvüket…
De mindez majd a jövő zenéje, ha egyáltalán tetszik-e majd neki itt.

A szülinapomról akartam amúgy írni. Nagyon lelkesen terveztem, barátnőmnek Ianaának 14.én, nekem pedig 15.-én van a szülianpom, úgyhogy kitaláltuk, hogy szervezünk egy partyt az edzőteremben a régi wellness részlegen. Másnap pedig anyáékkal és Andiékkal, tehát az itteni magyar családommal akartam egy étteremben kicsit ünnepelni, meg megnézni a magyar EB meccset.

Szülinapomon anya felhívott, hogy adjam már neki oda az összes félretett pénzemet, mert neki muszáj vennie egy kocsit és mondjam le az éttermi foglalást, mert akkor menne Andiékkal kocsit venni. Pont előtte díszítettük a wellnes részleget nagy izgalomban, bevásároltunk csomó piát, én még tátra teát is rendeltem, sok-sok nasit, torta, süti meg minden, de ezzel anya igazán elcseszte a kedvem. Semmi hangulatom nem maradt bulizni, de azért hazamentem, elékszültem, felvettem a szép ruhámat, mikor hívott Mónika, hogy nagyon összevesztek a pasijával megint és hogy nem-e megyünk el enni mielőtt kezdődik a buli. Mondtam természetesen, úgyhogy még elmentünk egy étterembe a belvárosban, aztán este kilenckor mentünk át a terembe. Nagyon jó volt a barátaimmal amúgy, ettünk, ittunk, a tátrateától eléggé kivoltak, aztán persze elkezdtünk üvegezni, én meg közben wellness hetvege utan neztem. Úgyhogy spontán vettem vonatjegyet 12:30ra másnapra, mondván, addig úgyis felkelek majd.
Kérdezték, hogy felelek vagy merek, na mondom először felelek, mire Jan: Ki volt az a bizonyos srác, akivel kéz a kézben sétáltam Mannheim utcáin múlthéten?
- Öhm….- Természetesen a magyar srác volt, mert én full naivan azt gondoltam, talán ez az egy tartós lesz, szóval miért ne. Hát nem volt az egyébként, szóval jó hülye vagyok. Gratulálok Fruzsi, megint.
Másodjára azt mondtam merek, mire kiválaszthattak valakit Instagramon az engedélykéréseim közül, akinek végiglájkolták az összes képét. Nyilvánvalóan valami rajongóm volt aki itt edz nálunk, szóval utána letiltottam egyből és reménykedtem, hogy nem látta.
Masnap 12:00 orakor ebredtem fel, a vonatom meg 12:30-kor indult, szoval meg soha eletemben nem keszültem el ilyen gyorsan. Mindent bedobaltam egy taskaba, öt perc alatt elkeszültem es rohantam a vonathoz, amit meg sikerült elernem is, nagyon büszke voltam magamra. :D

Ahogy 16.-án visszajöttem a wellnessből, visszaírtam mindenkinek az üzenetekre. Két nappal azelőtt elkezdett írogatni egy Simon nevű pasi, akivel már anno 2018-ban írogattam Instán és talizni is akartunk, de valahogy a végén csak nem akartam és ignoráltam. De ha jól emlékszem azért, mert láttam, mennyire a karrierjére koncentrál és úgysem lenne ideje rám. Mint kiderült, totál igazam volt, évekig napi 12-15 órát dolgozott heti hétszer és az utóbbi időben lett lazább neki, mert már inkább csak irányítgat, rangos eseményekre jár vagy ő rendezi őket és így több szabadideje lett. Már aznap vasárnap akart talizni, sőt, a szülinapomon is, hogy kicsit felvidítson, de akkor még nem igazán vettem ezt komolyan.

Simon visszatért szerda reggel Freiburgból, ahogy egy rendezvényen vett részt és mondta, hogy odakanyarodik a városba és igyunk meg egy kávét, holott már lebeszéltük, hogy majd csütörtökön este bepótóljuk a 2ö18-ban elmaradt randinkat. Kedvem az nem volt semmi, de úgy voltam vele, na jó egy kávé, egye fene.
Kb csak egy óra hosszám volt, mielőtt mennem kellett volna dolgozni, de ahogy megláttam, egyből gondoltam: oh wow hű de szipmatikus, és valahogy olyan nyugalmat árasztott és kedvem lett volna direkt hozzábújni de komolyan. Biztonságban éreztem magam, meg mintha ismertem volna, tiszta őrültség, de komolyan. Csak beszélgettünk, de elég intenzíven és nagyon jó volt utána visszagondolni rá, szóval mindketten még jobban vártuk a másnapi randit.
Egyébként lengyel, de itt született, viszont az egyetemista éveit Lengyelországban töltötte. A lengyelek kultúrája és mentalitása egyébként szinte ugyanaz, mint a magyaroké. Úgyhogy emiatt is tök gyorsan egy hullámhosszon voltunk.

Másnap volt a városi futás, amúgy meglepően gyors voltam, 5,2 km-t lefutottam kevesebb, mint 30 perc alatt, de mivel sokszor lejtő volt, vagy felfelé kellett futni, utána napokig olyan izomlázam volt, hogy azt hittem meghalok.
Szóval a futás után gyorsan lezuhanyoztam és mentünk egy Perui étterembe és hajnalba nyúlőan beszélgettünk, aztán sétáltunk és annyira jó volt.
Másnap délután megkérdezte, van-e kedvem sétálni, szóval pénteken ismét órákig sétáltunk és beszélgettünk a legdurvább, intimebb témákról, totál deeptalk és mindenben egy véleményen voltunk, alig hittük el. Mondtam neki, hogy másnap Schwetzingenbe megyek, mert megyünk Andiékkal egy magyar buliba, mire felajánlotta, hogy elvisz, mert úgyis arra megy az éttermébe majd.
Igazából minden egyes nap látni akart, még ha csak 10-15 percre is, hogy elvigyen valahova. És ami nagyon tetszett még benne, hogy akármit is kiejtettem a számon, mindig figyelt és elraktározta az információt.
A buli estéje érdekesre sikeredett. De életem egyik legjobb bulija volt!
Poén volt, mert Andi meg Laci mondták, hívjam el Simon-t, főleg ha lengyel. Na hát viccből meg is tettem, a vége az lett, hogy ott bulizott velünk a magyar bulin és még egy jó haverja is csatlakozott hozzánk később, aki török. Amúgy ezen még mindig nagyon flashelek, borzasztóan tetszett, hogy ott volt, csakis miatttam és még tetszett is neki. Nagyon lenyűgözött, úgyhogy egy idő után táncoltam is vele majd a vége felé meg is csókolt. És váóóóóó.
Utána hajnal négyig sétáltattuk a kutyáját, beszélgettünk reggel hatig aztán aludtunk kb 3 órát.
A lényeg, hogy azóta minden egyes nap együtt vagyunk. Én vagyok az első akinek reggel ír és az utolsó, akinek este. Mondjuk az utóbbi időben mindig hajnal egyig voltunk kint és még mindig annyit beszélgetünk. Annyira jó vele és annyira más, hogy el sem tudom mondani, Mindketten ebben a boldog szerelmes időszakban vagyunk amikor az ember egyáltalán nem akar aludni, mert a valóság sokkal jobb…..
Már gondolkoztam, hogy talán ő nem is igazi, vagy valami exem küldte rám, hogy összetörje majd a szívem vagy bármi, de ilyen tökéletes összhang egyszerűen nem lehet. Emberek, én ezt nem értem. Ja, és sétálok az utcán és egyszerűen mosolygok és nem bírom abbahagyni WTF is this.

 

Mit szólsz hozzá?

Már ezer éve nem jelentkeztem, de legalább pár hónapja biztosan nem.

Pár hete volt egy randim Max-al (újra előkerült, mert bocsánatot kért, és igazából félreéértés volt az egész, mert én anno hülyén reagáltam, amit ő rosszul értelmezett..na de mindegy is...gondoltam kap még egy esélyt) és valami nagyon drága étteremben több mint 100 eurós marha steaket ettünk(nem túlzok) és gondoltam, ha már ilyen drága felajánlom, hogy belefizetek én is. Megkérdeztem Ianát, hogy ő hogy szokta ezt a randikon (mert ő MINDIG feljajánlja a végén, hogy felezzék a számlát lol) aztán jót nevetett rajtam, hogy mennyie fogalmam sincs róla, hogy hogyan hozzam majd fel ezt a randi végén...De hát na, sosem csináltam még ilyet és gondoltam, haladok a korral, én is független, jól kereső nő vagyok...De akkor is olyan fura volt, valahogy abszurd és vicces.
De Max egyből elhárította az ajánlatom és úgy nézett rám, mint valami őrültre, meg hogy ez neki sértés lenne, na mondom hálistennek valami normális férfi. (Amúgy nem az, de ezen a téren igen.) Így idővel kiderült, hogy neki minden nap valami más baja van, vagy testi fájdalma, stressz, betegség, sérülés, depresszió, elégedetlenség önmagával, de közben posztolja, hogy ő mennyire király mert havonta több mint nyolcezer eurót keres...Bebeszélte magának, hogy rákos és úgy érzi nem sok van már neki hátra.
Komolyan, erre már nem is tudok mit mondani, csak azt, hogy örülök, hogy semmi sem történ tközte és köztem. Végül megbeszéltük, konkrétan ma, hogy hagyjuk egymást, mert neki idő kell, hogy kibéküljön magával, én nem meg akarom az időmet pocsékolni és én valami másra vágyom. Egy ilyen férfi hogy tudna gondoskodni bárkiről vagy bárki mást boldoggá tenni, ha saját magát sem bírja elviselni? Meg amúgy se volt már hozzá kedvem hetek óta, csak kétnaponta írtam vissza neki...
Amugy is, ahhoz kepest, hogy januar ota talalkozgatunk  nem törtent közöttünk semmi sem, valahogy annyira közel sosem kerültünk egymashoz, de ez jobb is igy,

Szőrnyű dolog történt pár hete, ugyanis el ekllett búcsúznunk papától örökre. A szívem egy darabja leszakadt és sosem lesz már teljes....Életem egyik legszomorúbb időszaka volt ez. De túléltük...és úgy érzem, mostantól kezd jobb lenni.
A temetés napján egyébként taliztam egy ismerössel voltunk egy nagyot setalni, utána elvitt nagybátyámékhoz, ahol már javában állt a buli. Őzpörköltet főztek nokedlivel, de engem inkább a szomszéd ezer éves retro zenegépje kötött le igazán. 
Június 3.-án jöttem vissza haza anyával. Bérelt egy autót, mert az övé tönkrement, mert rábízta itt valami magyar faszira, aki csak lehúzta pénzzel (2500 euróval) és a kocsit meg végleg elcseszte.Igazából anya is tudja, hogy ő volt a hülye és nem hallgatott ránk, de ebben nincsen semmi új.
Szombat este Heidelbergben voltunk két magyar barátommal és jól bekajáltunk meg beittunk, először boroztunk, aztán Espresso Martini, mert imádom, aztán meg betévedtünk a Shootersbe, de azt már nem kellett volna.Veszélyes hely.  Aznap tüzijáték volt ott, szóval annyira tele volt, mint valami augusztus huszadika Pesten, de azért jól éreztük magunkat nagyon.

Mit szólsz hozzá?

Annyival jobb a kedvem, mikor melegszik az idő és néha még a napot is látom. Már mindenféle szart feltaláltak, a magadnál hordozható napfényt miértnem? Biztos nem lenne az igazi, de jobb, mint ez a folytonos szürkeség.
Na, de mint nálam mindig, zajlik az élet. Anyáék már megint egyre többet vannak nálam a kicsivel, mert az az iráni fasz csak agresszívabb és agresszívabb lesz és nem hagyja anyát békén, holott nem dolgozik már három éve, anya tartja el, jár minden nap dolgozni, aztán az a nyomorult meg mérges, mert addig neki kell lenni a gyerekkel. Csóró anyum hazaér a munkából és lóg rajta a gyerek, de otthon kezdődik a második műszak, mert a lakás minden nap úgy néz ki, mint ahol bomba robbant, mivel az apja ugye mindent ráhagy a gyerekre, csak hogy nyugta legyen és tovább feküdhessen.
Aztán még basztatja is anyát, hogy hülye k*va, meg főzzön, takarítson, hát amúgy én már rég megmérgeztem volna (szóba sem álltam volna egy ilyennel soha, kezdjük ott, akármilyen mézes-mázas volt is az elején, nemhogy még megtartani a gyerekét….na, de az én vagyok.)
Szóval, anya választotta őt és ezt az utat, segítek, ahogy tudok, de azért az énlakásom sem olyan hű de nagy, a diákéveim alatt (amiket most fejezek be) teljesen elegendő volt ez a 45 nm egy fő és egy kutya számára, de még egy gyerek plusz felnőtt már néha szűkös. Amúgy semmi bajom az égvilágon nem lenne vele, ha Zoé nem lenne ilyen világi rossz, hogy akármit mondasz neki, hogy ne csinálja, csak azért is. Tönkreteszi a bútorokat, a drága ágyneműket stb.
Szombaton mondjuk elvittem a városba kávézni (ő nem kávézott három évesen és egy hónaposan természetesen) meg ettünk sültkrumplit egy standnál, sétáltunk, és mikor Anya nincs ott, akkor még nagyjából hallgat is rám, de max pár órán át. Aztán jön a hiszti. Hogy ő nem sétál tovább.
Akkor ott maradsz, baszki.
Ha ilyen gyerekem lesz, elajándékozom.
Aznap vendegül lattam nyolc embert, mert itt ünnepeltük anya ötvenedik szülinapjat, ami amugy nagyon jol sikerült es anya el tudta engedni magat. Ennyi ev utan tudott egy kicsit önfeledten bulizni es ezt latni annyira jo volt, teljesen boldogga tett.

Mit szólsz hozzá?

Ma megvolt a beszélgetésem a főnökséggel, hogy mit is szeretnék a jövőben a cégnél csinálni és persze, hogy mennyi pénzt tudnak nekem az elején ajánlani. Sajnos nem kaptam meg azt a minimum összeget, amire vártam, pedig próbáltam bevonzani.
De tipikus a cégre nézve, hogy a dolgozókon spórolnak, hisz a munka maga nem megerőltető, úgyhogy mindig ezzel érvelnek. De basszus mindenki pénzből él és nekem (igaz, öt év múlva, de akkor is) diákhitelt is vissza kell fizetnem. Szóval, az ő újabb elképzelésük szerint én majd szépen átveszem a másik belvárosi edzőtermet, és én fogom vezetni. De én kerek-perec megmondta, nem hagyom itt az én team-emet, mert imádom őket és minden egyes nap jókedvvel megyek be dolgozni, ami nekem borzasztó fontos. A fizu nem olyan rossz, főleg ehhez a semmittevéshez képest, amit csinálok. Mármint, én nagyon hatékonyan dolgozom és minden adminisztrációs feladatot, E-Maileket, rendeléseket, számlákat elintézek viszonylag hamar, aztán csak úgy elvagyok a többiekkel a teremben.
Szóval, egyelőre maradok, de azért nyitva tartom a szemem és elkezdek nézelődni más munkák után. Például ahol barátnőm Iana dolgozik, egy betegbiztosító cégnél, na, oda simán felvennének, és a kezdő fizu máris 300 euróval több és egyre növekszik az idő múlásával. Plusz ott van karácsonyi és nyaralós pénz extra. A mi cégünknél semmi ilyesmi.
Na, de mindegy is, ez őszintén szólva várható volt. Nyilván, ha elvállalom majd a másik terem vezetését, több pénzt kapok, de ott kicsit nyomibbak az emberek.

Na, de a lényeg, hogy letöröltem a Tindert ugye kemény három nap után. Volt egy srác, akivel írtunk és elhívott spontán bulizni, amúgy akartam is menni abba a buliba Mónival, de szegény lebetegedett, szóval, mondtam neki, hogy bocsi nem.
Aztán megbeszéltük, elmegyünk valamit inni, de annyira sokáig tartott aznap befesteni a hajam, hogy röviddel előtte lemondtam. Aztán megbeszéltünk másik napot, de addigra meg beteg lettem. Így tíz hónap után engem is ledöntött valami vírus a lábamról. Mire azt írta:
- Én az én részemről megtettem mindent egy lehetséges ismerkedés érdekében, szóval, ha tényleg érdekellek, majd jelentkezel, ha jobban leszel.
Én meg gondoltam magamban, chhh mit képzel ez magáról? Ámbár, így visszagondolva, hogy ennyiszer lemondtam, nem csoda, hogy ezt írta.
Szóval, hétfőn lettem beteg és péntekre már egészen jól voltam. Vasárnap Iana megkérdezte van-e kedvem jégkorizni menni vele (nanááá hogy van) és valami fura oknál fogva gondoltam, írok a srácnak.
Teljesen meg volt lepődve, hogy tényleg jelentkeztem nála, megdumáltuk, hogy kedd este elvisz egy nagyon szép bárba és iszunk együtt valamit.
Már alapból tetszett az, ahogyan a kezébe veszi az irányítást és MEGTERVEZI a randikat. Mikor választani akartam, hogy mit igyak és töprengve nézegettem meg lapozgattam az itallapot, egyszercsak kivette a kezemből:
- Majd én rendelek neked valami jót.
Én meg csak pislogtam és belül majd elolvadtam: „Úristen, hozzád megyek feleségül.”
Szuperjól elbeszélgettünk és be nem állt a szám egész este, de ez nalam sokszor elöfordul, ha szimpatikus az illetö. Amúgy 35 éves. De igy egy talalkozas utan nem tudok többet nyilatkozni..

 

Mit szólsz hozzá?